Elsős lesz a nagylányom. Holnapután. Mennyire várom az évnyitót? Nagyon. Nem csak azért, mert itthonról dolgozni nyári szünetben gyerekekkel szép kihívás, hanem azért is, mert a tanévkezdés igencsak megcsapolta az erőforrásainkat az elmúlt időszakban. Nem csak az anyagit. Kimerültem benne, na! Miért, miért? Olvasd el! :)

Először is, voltatok már iskolai nyílt napon, bemutató órán, tájékoztatón? Én három iskoláét jártam végig. Mintha 10 ovis szülői értekezletet kellett volna végig ülnöm egyhuzamban. Háromszor!!!! Mindig is úgy gondoltam, hogy a szülői értekezletek a büntetéseim azért, mert egyszer-kétszer gyorséttermi gyerekmenüt ígértem a gyereknek, ha abbahagyja a sírást. (Nézzétek el, fiatal voltam, és kellett a pénz/a csend. :) ) Azonban az iskolai tájékoztató leendő elsősök szüleinek túltett minden apró-cseprő korábbi szülőin. :) Persze az egyik suliban elfelejtettek szólni, hogy nem csak a gyerekeknek lesz előkészítő, hanem párhuzamosan a szülőknek is, így azt egy síró másfél évessel hallgattam végig. Illetve hallgattam volna… Utólag kiderült, hogy az egész egy nagy hűhó volt a semmiért, mert végül úgyis csak az ismerősök saját tapasztalatai segítettek. :)

Miután az ember átküzdötte magát az előzetes jelentkezés, előzetes eredmény-átvétel, beiratkozás, végleges határozat-átvétel, erkölcs- vs. hittan jelentkezés sűrűjén, azt hiszi, hogy most aztán fellélegezhet. Hatalmas tévedés! Ekkor jött még csak a neheze, kezdve az 1. szülői értekezlettel. Nem, bocsánat, a 0. szülői értekezlettel, hiszen az első majd csak szeptember 1-én lehet, hiszen akkor kezdődik a tanév. Tényleg! Milyen kis tapasztalatlan voltam. :) Előre figyelmeztettek a barátaim, hogy ide aztán háromnapi hideg élelemmel készüljek, de nem igazán értettem, miről beszélnek. Mitől lehetne olyan hosszú? Elmondják, hogy mikorra kell jönni, mit kell hozni, és csókolom. Nos, pont ezért! Csak a mit kell hozni rész kicsit hosszabbra nyúlt, mint gondoltam. Ezt akkor értettem meg, amikor kiosztották a listát arról, hogy mit kell beszerezni.

Nem csak hosszú volt a lista, de a fele számomra teljesen ismeretlen eszközöket tartalmazott. Szerencsére a nagyon cuki és türelmes leendő tanító néni mindent elmagyarázott (rögtön imádom), így később nem álltam teljesen elveszetten a papírboltban. Például én korábban azt hittem, hogy a ceruzafogó a saját kis kacsónk (NEM) és a füzetalátét a pad (megint csak NEM). Az én gyerekkoromban még nem volt törhetetlen vonalzó, olajpasztell (ezt ki kell majd próbálnom) vagy origami papír (még most sem értem miben különbözik a sima színes papírtól).

Kezdődhetett a beszerzés, ami 3 hónapot, 10 boltot és jó néhány elvesztett idegsejtet jelentett! :) Ugyanis aki azt hiszi, hogy egy elsősnek csak a tanszereket kell beszerezni, közelében sincs a valóságnak. Szerepelt a listánkon az ülőpárnától elkezdve, az ugrókötélen át, a textil uzsonnaszalvétáig, minden. Természetesen a rengeteg játékpénz korongot, számkártyát és betűkészletet anyának kellett kivágnia, amitől azért egy kicsit rángatózott a szám széle. Ekkor jött a végső döfés! Idézek a listáról: „A tanuló minden taneszközén jól láthatóan tüntessék fel a nevét és óvodai jelét!”. Értsd: minden ceruzán, filcen, pálcikán, kockán, stb. Életem leghosszabb technika órája. :) Bevallom még nem készültem el mindennel (mert soha semmit nem hagyok az utolsó pillanatra…:) ), de már látom az alagút végét. Egy dolog segít: NyugiAnyu! nagy levegő NyugiAnyu! nagy levegő NyugiAnyu! nagy levegő… És persze a Metallica!

Éljen szeptember 1.!