Mit tehetünk, hogy gyermekünk ne szorongjon az iskolától? Olvassátok szeretettel NyugiPapi gondolatait az iskolai szorongásról és annak oldásáról!

Minden szülőnek általában stressz az iskolakezdés, különösen az elsős anyukáknak, apukáknak. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a szülők sokkal jobban szoronganak azért, hogy a gyermekük hogyan kezdi a sulit, illetve hogyan illeszkedik majd vissza két és fél hónap után, mint maguk a gyerekek. A probléma akkor fokozódhat, és rosszabb esetben válhat a gyerek kárára, ha a szülő a saját szorongását rávetíti (ha kialakul a szorongás, akkor ez gyakori) a gyerekre, és a csemete nem is tudja miért, de már nem érzi jól magát, és elkezd félni. Éppen ezért higgyünk a gyerekeknek, többek között annak az elsősnek, aki már az ovis ballagás óta jóleső izgalommal és várakozással készül az iskolakezdésre. A korábbi információk, a közös iskolaszer vásárlás, az iskolatáska próbálgatása részére már megadta a pozitív alaphangot, és többnyire felkészülve várja a felnövés első komoly lépcsőjét az iskolakezdést. Talán, ha elfogadjuk azt, hogy a gyerek érzései, várakozásai hitelesek és pozitív hangulatúak, akkor mi is megnyugodhatunk és nem vetítjük ki a gyerekre a felesleges szorongásainkat. Segítségképpen összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyek segítenek a szorongási indexet csökkenteni.

Elsőként blogunk legjellemzőbb mondatát kell idézni: „Nyugi Anyu!”. A felnőttek a nem túl ideálisan alakuló XXI. századi értékek közül a teljesítményt (teljesítmény szintjét, hasznosságát, hatalmi-, kapcsolati- és pénzben kifejezett értékét) igen nagyra értékelik. Ez a szemlélet eluralkodhat az aggódó szülőkön is, hiszen a munka világában is ezzel szembesülünk. Nagyon fontos, hogy ne csak az iskolai teljesítmény (a piros pont, az ötös, vagy a tanári dicséret) legyen az értékelési szempont, ne csak eredményei minősítsék a gyereket. Az otthon nem iskola, az értékelést megteszi a tanár (ráadásul ő ezt tanulta, ezért érti és tudja, hogy ezt hogyan kell pozitív visszacsatolásként közvetíteni a tanuló felé, különösen az elsős iskolakezdéskor).

Komoly hazai és nemzetközi vizsgálatok erősítették meg, hogy a tanulmányi eredmény és a sikeres, boldog jövőbeni élet nem egymás feltételei. Nem ritka, hogy (a majdani szakterületét kivéve) kifejezetten gyenge teljesítményű tanuló lesz felnőttként Kossuth-díjas professzor, vagy netán Nobel-díjas tudós. Tehát ne hajszoljuk minden áron a piros pontokat, az ötösöket! Végkép ne fenyegessük, riogassuk már előre azzal a gyereket, hogy csak ez alapján fogjuk az iskolai teljesítményét értékelni, mert elbizonytalanodik, és tényleg elkezd félni. Eddig a nem numerikusan mérhető értékei (kedvessége, udvariassága, érzelmi színessége, kistestvérének elfogadása, stb.) alapján kapta a dicséretet, az elismerést, végső soron a megerősítést. Egyik pillanatról a másikra nem tud átállni a jegyekre, mint megerősítő hatásokra.

A gyereknek ilyenkor odafigyelésre, érzelmi támogatásra van szüksége. Tehát: figyelni, érdeklődni, átérezni, reagálni, elismerni algoritmus szerint álljunk a következő napokhoz. A gyereknek most az a legfontosabb, hogy mit kezdjen a sok idegen gyerekkel, az osztályfőnökkel, aki már nem csak óvónéni, és milyen is igaziból tanulni. Az odafigyelésnek célszerű kiterjedni a gyereknek a szóban nem megfogalmazott kommunikációs jelzéseire (pl: testtartás, gesztus, mimika, tekintet, érintés) is. Nagyon nagyra értékeli a gyerek (máskor is, nem csak az iskolakezdési szituációban), hogy azokról az érzéseiről, gondolatairól, amelyek foglalkoztatják, de amelyeket még meg sem tudott pontosan fogalmazni, csak érzi, gondolja, a szülő már érdeklődik és reagál rá. Nem csak nagyra értékeli, hanem az rögzül benne, hogy „rám figyelnek, az én problémám nagyon is érdekli a szüleimet, és törődnek velem”. Természetesen ezek a tapasztalások tovább ösztönzik, hogy megnyilvánulásai ezután is hitelesek legyenek, és merje kimutatni az érzéseit, illetve tudjon róla máskor is beszélgetni.

Amennyiben mégis tapasztalunk „tüneteket”, mint az izzadás, a hasmenés, fej- ill. hasfájás, vagy étvágytalanság, akkor feltétlenül beszélgessünk a gyerekkel az oldási technikákról, és gyakoroljuk is azokat. Íme, egy-két ötlet, amik nálunk beváltak.

A gyerekek ebben a korban a szerepjátékokat nagyon élvezik. Ilyen játék lehet a „nyugi-párna”, aminek az a szerepe a többi közönséges párnától eltérően, hogy ha ráfekszik a gyerek, akkor nyugalom tölti el, megnyugszik. Ezt a párnát a gyerek választhatja ki magának a boltban és másra nem használja (eredeti funkciójára sem), a testvéreknek vagy a szülőknek sem adja kölcsön! Amikor ezt előveszi a gyerek, mi magunk is igyekezzünk nyugalmat árasztani (nem kérdésekkel zaklatni, hogy most meg mi a bajod), majd úgy is el fogja mondani, ha megnyugodott.

Talán szintén ismert gyakorlat a probléma-bábu (nálunk ez egy másik párna, a "duli-párna"), amelynek el lehet mondani (akár beleordítani a képébe) azokat a feszültségeket, problémákat, amelyeket ott és akkor (például az iskolában, vagy más kortársi kapcsolatokban keletkezetteket) nem tudott, nem mert, nem akart lereagálni a gyerek, mert arra szocializálódott, hogy az indulatainkat kontrolláljuk. Nagyon fontos az ilyen esetekben keletkezett dühöt ezzel a módszerrel levezetni. Talán néhány szülő korainak tartja ebben a korban, de a küzdő- és adrenalin-sportok is (egyéb pozitív hatásai mellett) feszültséglevezetőek. Amennyiben a feltételek adottak, ebben a korban se riadjunk vissza a karate vagy cselgáncs edzésre járatástól, mert ha a gyerek ezt akarja, akkor szüksége is lehet rá. Mellesleg az sem baj, ha kicsit erősödik, ügyesedik és fegyelmezettebb lesz a sport által.

Mi magunk szülők is őszintén beszéljünk a saját iskolakezdési időszakunkról. Megnyugtatóan hat a gyerekre, hogy olyat fog átélni, amit már mások (különösen az én apukám és anyukám is) átéltek és bár újszerű, és néha nehéz volt, de összességében sok-sok örömet és izgalmat okozott.

Érdemes még említést tenni az esti, de különösen a reggeli játszmákról, amelyek ugyan máskor is okozhatnak feszültséget, de most az iskolakezdés első napjaiban, heteiben kitüntetett jelentőséggel bírnak. Minden szülő rémálma a reggeli kelés nyögvenyelőssége, hisztije. A nyári szünet során nem jön elő ez a probléma, mert akkor általában nem kell időre érkezni, és belefér a hosszabb nyújtózkodás, a heverészés, a több ruhapróbálás, a lassabb reggeli. Ezt a helyzetet nehezíti, hogy a szüneti ébredés idejéhez képes, a tanévközi kelés korábban van. A korai kelést célszerű már nyár végén is gyakorolni, amelynek egy fontos segítője az előző esti korai fekvés. Érdemes előző este az iskolatáskát összekészíteni és a másnapi ruhákat kirakni, amikor van nyugodtan rá idő, hogy ne reggel válogassa, variálgassa őket, így elejét lehet venni a reggeli vitáknak, idegesítő alkuknak, próbáknak. Ezt a rendszert hamar megszokja a gyerek, és talán felnőttkorra is megalapozódhat az esti előkészület gyakorlata.

Ennél a témánál is ki kell emelni a gyerek önállóságra nevelésének megerősítését. Olykor bizony ellentmondásos a számára, hogy az iskolában és már egyre több otthoni feladatnál azt várják el tőle, hogy önálló (nagylányos, nagyfiús) legyen, ugyanakkor egy zoknit sem választhat ki egyedül. Azokat a dolgokat, amelyeket átengedhetünk, engedjük is át. A józan ész és a praktikum határáig nyugodtan engedjük a gyereket választani. Nem kell mindent kontroll alatt tartani, ez még nekünk szülőknek is könnyebb lehet egy kicsit, a gyerekek pedig elkezdik érezni a felelősséget a dolgaik iránt.

Szép napot, jó iskolakezdést:

                                                              NyugiPapi