Úgy gondoltam, hogy munkaköri (pszichomókus, dolgozó anyai) kötelességem megnézni a Rossz anyák c. filmet. :) Végül is anyaságról, tökéletes anyaságról, rossz anyaságról, stresszes anyaságról, gyermeknevelésről szól, ráadásul talán vicces is, ezzel összeköthetem a kellemest a hasznossal! Vicces annyira nem volt, maximum szórakoztató, de az üzenetével abszolút azonosulni tudok.

Jellemző, csak férfi forgatókönyv írók gondolhatják úgy, hogy az anyák mindennapi küzdelmei, stresszes életük, gyermeknevelési kihívásaik viccesek. Nekünk ez nem vicc, ez a való világ. Aki meg nem anya, annak sablonos. Kicsit többet vártam tőle, de legalább foglalkoztak ezzel a fontos témával, és végre azt tolják az orrunk alá, hogy bizony anyának lenni elképesztően nehéz, de nem kell tökéletesnek lenni, és ezt hajszolva felőrlődni. A gyerekeknek sem kellene megszakadni a rengeteg külön órától és idő előtt azon idegeskedni, hogy felveszik-e az egyetemre. Mindannyian tudjuk, hogy nem kellene, de a hétköznapokban mégis sokszor így történik. Mégpedig azért, mert nem elég, ha mi így gondolkodunk, és próbáljuk a gyermekünket is arra nevelni, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőtt legyen, és engedjen a tökéletességre való törekvésből. Csak akkor közelíthetünk ehhez a képhez, ha így gondolkodnak a tanárok, a szomszédok, a barátok, munkatársak, osztálytársak, családtagok is, hiszen sokszor mások elvárásai hajszolnak minket bele a teljesítménykényszerbe, vállalhatatlan versenyhelyzetekbe. A reklámokban, filmekben, közösségi oldalakon látott hamis idill hajszolásába. Persze a filmben a mi Rossz Anyánk ezt egy lelkes beszéddel az SZMK gyűlésen könnyedén megoldja, és egy csapásra megváltoztatja az egész iskola szemléletmódját. Nos, itt a film és az élet közötti különbség, hiszen nyilván ez a folyamat azért nem ilyen egyszerű. De igazából elég egy nap csak egy ember életére hatással lenned, és lassan a környezeted is változni fog. Tehát sok kicsi apró lépés, napi siker, beszélgetés, nagyon sokra megy. Éljenek a rossz anyák! Vigyétek hírül a világnak!

Ui.: Azért ezt a minden amerikai családi vígjátékban visszaköszönő sütivásár téma körüli felhajtást én itt Kelet-közép Európában soha nem fogom megérteni! :)